Kezdőlap

Túlélő tábor 2010

Idézetek a vendégkönyvből :

„Nagyon jól éreztem magam. Hasznos információkhoz jutottam. Remélem, jövőre is megrendezik a túlélő tábort. Ez azért fontos számomra, mert a rohanó világban rengeteg baleset történik és számunkra tanulságos, hogy hogyan lássuk el a sérült társainkat. Fontos még számomra, hogy a mai fiatalok szeretik a vizet és rengeteg a vízben történő balesetek száma. Ez a tábor képes lehet arra, hogy a gyerekeknek örök emléket és örök tanulságot okozzon. Nekem minden elismerésem a táborvezető szakmai tudásáról, oktatásáról és megszervezéséről. A táborban én táborvezető helyettesi szerepet töltöttem be. Jó volt a gyerekekkel, érdekes volt az oktatás, sokan oktatás után is érdeklődtek. Legjobban a disznóvágás tetszett, hiszen életem első disznóvágása volt. Élvezet volt kicsiknek és nagyoknak, hiszen ezt bármikor az életben tudják használni.”

Köszönettel az Info Domb egyesület elnöke:
László Krisztián


„Nagyon jól éreztem magam. Már másodszorra vagyok itt. Egy kicsit az elején unatkoztam, de nem bántam meg hogy eljöttem, még nagyon szívesen maradnék. Több mint valószínű, hogy jövőre is eljövök. Nagyon hiányzott a táborban a családom, de a jó programok elfeledtettek velem mindent. Köszönöm hogy tagja lehettem a túlélő tábornak és ezt köszönöm elsősorban a táborvezetőnek: Zoli bácsinak. És köszönöm még egyszer hogy ilyen jó társaság volt és mindent, ami még nem jut az eszembe. KÖSZÖNÖM!”

Horváth Csilla


„Elsősorban köszönöm a meghívást a táborba! Nagyon jól éreztem magam. Sok új és hasznos dolgot tanultam meg. Sok kedves emberrel barátkoztam meg. Elismerésem a táborvezetőnek és az itt dolgozóknak.”

Visnyei Alexandra (Szasza)


„Szintén köszönöm a meghívást. Sok új és hasznos dolgot tanultam meg itt, mint táborvezető helyettes. A táborlakók többsége nagy érdeklődést mutatott az informatika iránt. Kisebb nagyobb sikerekkel próbáltuk elkalauzolni a gyerekeket az internet világába. Az oktatások viszonylag jól sültek el. Személy szerint jól éreztem magam, csak a rossz és esős idő bosszantott. Szerencsére több volt a jó idő.”

Póth Sándor


„Köszönöm hogy itt lehettem, nagyon élveztem a tábort. Nagyon jó volt a hangulat, és a társaság. Ha Isten is úgy akarja, akkor jövőre ugyan itt.

Patócs Nándor

„Köszönöm, hogy itt lehettem és azt is hogy nagyon sokat tanultam mindenkitől. Remélem jövőre is találkozunk Jól éreztem magam.”

Lakatos Mária



„Jó volt itt. Köszönünk mindent.
Tímár László
Bogdán Hajnalka
Bóni Gréta Brigitta
Bogdán Éva
Lobitz Szibill
Durmits Anikó
Izsák Diána Beatrix
Horváth Mónika
Falusi Brigitta
Krieg Bence
Schuler Soma
Szabó Zoltán
Kovács Erik
Németh Erika
Naumov Lola
Langmár Melinda
Szabó Viktória
Kovácsházi Péter


„Köszönöm hogy itt lehettem, és nagyon szuper volt a tábor”

Páros  Ramón


„Köszönöm hogy itt lehettem a Zoli bácsinak és a többi táborvezetőnek és azt is köszönöm, hogy segíthettem maguknak. Remélem jövőre is itt lehetünk.”

Humpók Károly


„Ez a tábor nagyon jó és a társaság is.”

Kiss Gábor


„Nagyon nem bántam meg, hogy eljöttem. Élveztem az egészet, mivel megtudtam ismerkedni sok mindenkivel, és egy bizonyos lánnyal, akit szeretek.”


„Itt járt Janesz és nagyon nagyon jó volt.”
Orsós János


„Itt járt a raj! Jó volt itt! Nem bántam meg hogy eljöttem!
Horváth Mónika


„Itt volt Mezőfalva ez a király. Fajin volt a tábor. Legközelebb is jön a raj és rajabb lesz a tábor. Nem bántam meg, hogy jöttem. Jövőre is ilyen fajin csapat legyen!!!!!
Lola


„Először is azzal kezdem, hogy nagyon jól éreztem magam, és hasznos információkhoz jutottam. Remélem jövőre is el tudok jönni és remélem hogy a többiek is jól érezték magukat, és jól néznek ki a csajok is. Nagyon finomak voltak a kaják is és hatszori étkezés volt.
Foglalkozások: íjászat, fafaragás, úszás és csónakázás a tóban, kézilabdázás.”

Páros Benjamin


„Ebben a táborban én úgy éreztem magam mintha otthon lennék, persze azért a felügyelők felügyelők voltak. emélem jövőre is el tudok jönni. Köszönet azért mindenkinek, hogy jól érezhetem magam.”


„ Kedves Zoli bácsi!
Elsőnek is köszönöm szépen, hogy itt lehetek, lehettem! Jól érzem magam, de a szívem húz haza. Ez a közmondás, hogy „Mindenhol jó, de legjobb otthon!” (otthon, otthon édes otthon). Ez a tábor volt a legemlékezetesebb számomra, mert jók a programok meg a társaság! Igaz, hiányzik a családom meg a nevelőim (anyukáim) de előbb utóbb letelik!
Köszönöm, hogy itt lehettem!
Kívánok magának sok erőt, egészséget és nagyon sok boldogságot!

Köszönetet mondok Mariann néninek, hogy megmentette az életem a darázscsípéstől.”
Szabó Viktória

 

Kéményseprői szolgáltatás

Harc községben kéményseprő-ipari közszolgáltatást

2010. augusztus 2 - 13 között

a Caminus Tüzeléstechnikai Kft. munkatársai végzik.

 

Alapítványi tájékoztató

Tisztelettel tájékoztatom a harci lakosokat, hogy az elmúlt időszakban az alapítványunk gyűjtést szervezett az árvízkárosultak megsegítésére, mint természetbeni mint  anyagi támogatást vártunk.
2010. július 31-én, szombaton pénzadomány gyűjtésünknek eredményeként - az esős és borongós időjárás ellenére - 31. 000 forintot sikerült gyűjtenünk. A Harc Jövőjéért Alapítvány kiemelt segítő társai voltak: Jordáki család, Őri Zsolt, Harci Ifjúsági Önkormányzata, Budai Mariann, Kollár Tamásné, Gyenes Lászlóné, Szabó Dezsőné, Mihalovics Nikolett. A felajánlások között szerepel ágy, ágyneműk, ruhaneműk, élelmiszerek és lakberendezési tárgyak. Köszönetemet és elismerésemet fejezem ki azon adományozóknak, akik önzetlen segítségükkel kifejezték együttérzésüket a bajban lévő károsultak felé.
Kiemelten köszönöm azoknak a személyeknek is, akik nehéz sorsuk ellenére a lehetőségükhöz képest elsők között adományoztak.

Az általunk összegyűlt adományokat megfelezve a szekszárdi nemzetőr parancsnokának, aki országosan az árvízkárosultak javára viszi az összegyűjtött adományokat (a rászoruló egyből a helyszínen az érintett utca lakói azonnali segítségnyújtással elvihetik a háztartásaikba) a másik felét Szakály község önkormányzatának juttatjuk el.

Tisztelettel jelentem be, hogy az alapítványunk a Dózsa György utca 5. szám alatti ingatlant a volt tulajdonosától ajándékba kapta, ezzel is elismerve az alapítványunk gondoskodását, mint a fiatalság, mint az idősek felől. Az alapítvány vezetősége úgy döntött, hogy ezen ingatlan pályázati lehetőséget kihasználva idősek- vagy gyermekek otthonává alakítja át. Most „átmeneti időszakban” a házat szolgáltató és közösségi házzá nyilvánítjuk, ahol az alapítvány különböző akcióit (élelmiszerosztás, ruhaosztás) végrehajtja, valamint községünkben lévő társadalmi szervezetek számára lehetőséget biztosít az összejövetelek kivitelezésére. Harcon a „kulcsos” gyerekek részére felügyeletet biztosítunk a hasznos idő eltöltésére. Ezen szolgáltatást 2010. augusztus 16-tól kívánjuk bevezetni mindaddig, míg az iskola szezon be nem indul.
 A túlélő táborunk a fent nevezett ingatlan alatt kerül megrendezésre.   Táborunkba az ország minden részéről jelentkeztek, ezek között vannak állami gondozott és családból érkező gyermekek. A táborunkba többszörös túljelentkezés történt, melynek nagyon örülünk és bízunk abban hogy a jövőt tekintve infrastrukturálisan is eleget tudunk tenni a kihívásoknak.

Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy az alapítvány jóvoltából az előttünk álló programokról néhány sorban előzetest adjak. 2010. augusztus 28-án nyárbúcsúztató a harci gyerekek-ifjúság részére, szeptember 18-án a harci lakosok (felnőttek) részére nyárbúcsúztató

Tisztelettel:

Bóni Zoltán

Harc Jövőjéért Alapítvány elnöke

 

Tájékoztató - Információk, fejlesztések

Tisztelt Harci Lakosok!

Tájékoztatom Önöket a 2010-es év második félév aktualitásairól. Jelen pillanatban a szennyvíz beruházásunk a meghatározott ütemezésnek megfelelően, figyelembe véve a zord időjárási viszonyokat, mind két kivitelező (csatornaépítő és szennyvíztisztító telep építője) kivitelezést érintő időtartamba hosszabbítási kérelemmel élt a pályázatot kiíró hatóság felé. Ezen hosszabbítást a társulat vezetősége engedélyezte. 

Az óvoda tornaszoba tetőtér beépítésének kivitelezése a meghatározott ütemezésben folyik, reményeink szerint az augusztus 20-i határidőre elkészül, és átadásra is kerül.

A művelődési házunk közbeszerzési eljárása folyamatban, az eredményhirdetésre várhatóan augusztus hónap első felében kerül sor.

A saját költségvetésünk terhére a buszmegálló építését szeptemberi hónapra tudjuk ütemezni, illetve a kivitelező a munkálatokat elkezdeni.

Játszótér építése a saját erdőnkből, a saját fánk megmunkálásával szintén szeptember hónapban kerülhet sor, figyelembe véve az ott lévő földmennyiséget, mely jelen pillanatban akadályt képez. A Vörösmarty téren (volt játszótér), a Kossuth Lajos utca végén, valamint a Petőfi utca vízmű előtti részen tervezzük a játszótér elemek felállítását.

A Sió utca járda feltárása az elmúlt hónapban megtörtént, azon a javításokat, mely szükséges még augusztus hónapban elkezdjük.

A templomkertet, a stációk építését a három keresztig és a korlát felállítását, mely az idősek biztonságos közlekedését szolgálja augusztus elején megkezdjük.

Az Alkotmány utcában a zöldfolyosó előtti átjárón (balról-jobbról) korlátot helyezünk el.

A parkosítást mely a felállított kopjafa környezetét képezi szintén szeptember hónapban (a nagy melegre való tekintettel) tudjuk csak megkezdeni.

A tanyák villamosításának lehetőségéről zárt borítékban történő meghívót kapnak az érintett felek, és szakember előadásán keresztül meghallgathatják a feltételeket.

A stációk újra építésével kapcsolatos információk a következők: van már kivitelező, illetve kőműves, aki ezeket felépíti, illetve festő, aki a képeket elkészíti. Ezeknek az anyagi vonzatának a tárgyalása van folyamatban.

A Harci Hírmondó újság, mely valamikor az ifjúság jóvoltából jelent meg, kísérleti jelleggel augusztus hónap végén az önkormányzat égisze alatt beindítjuk. A Harci Hírmondó televízió-stúdió beindítását a nagy igény és sok megkeresésnek köszönhetően újragondolva a szeptemberi hónapban a feltételek birtokában újraindítjuk.

A Vörösmarty tér szintre emelése a terv dokumentációknak megfelelően (Művelődési ház előtti rész) ahol parkírozók kerülnek kialakításra. Ezen munkálatokat csak akkor tudjuk elkezdeni, ha a szennyvíz beruházással kapcsolatos elemek elkerülnek az építkezés útjából. A posta oldalán, a Jókai utcában és a Művelődési ház oldalán (Fő utcán) újabb parkírozót nyitunk, melynek munkálatát szintén augusztus hónap elején elkezdjük.

Tisztelettel közlöm Önökkel, hogy jelen pillanatban az Önkormányzatunk pénzügyi helyzete a következő: költségvetési számlánkon 4.800.000 szabad felhasználású pénzösszeg van, lekötött betétben 2.200.000 Ft a kintlévőségünk helyi adó tekintetében 8,4 millió Ft.

Tisztelettel:
Bóni Zoltán
Harc Község Polgármestere

 

Túlélő és rendvédelmi tábor 2010 !

 

 
Tisztelt Érdeklődők!
 
Tájékoztatásul közöljük, hogy a túlélő és rendvédelmi tábor Harc községben 2010. nyarán a tervek szerint a következő időpontban kerül megrendezésre gyermekek és felnőttek részére:
 
2010. augusztus 4. (szerda) – augusztus 15. (vasárnap) - 12 napos
 
Jelentkezés a honlap jobb felső sarkában található módokon. A táborral kapcsolatban érdeklődni a táborvezetőnél lehet, a tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken.
 
A közeljövőben- a nagy érdeklődésre való tekintettel igény esetén a tábort és annak programját más településeken is örömmel megtartjuk.
 

Túlélő tábor – Jelentkezés vége

Tisztelt Érdeklődők!
 
Ez úton tájékoztatom Önöket, hogy a Túlélő és Rendvédelmi táborra a jelentkezési határidő lerárt.
A továbbiakban küldött jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.
 
Tisztelettel:
Bóni Zoltán
 

Tájékoztató

Az alábbi linken olvashatja tájékoztatónkat az árvízi károsultak megsegélyezésére indított akciónkról és a nosztalgia discóról, amit 31-én rendezünk a Művelődési Házban.

Bővebb információk >

 

Tájékoztatás a Túlélő és rendvédelmi táborral kapcsolatban!

2010. augusztus 4-én (szerda) kezdődő Túlélő táborba kérem a jelentkezőket, hogy az érkezési időpontot tartsák be, mely 16 óra. (16 órától történik a regisztráció és a sátorhelyek kiosztása.)
A jelentkezőket, - akik busszal érkeznek Harcra-  a helyi polgárőrök kísérik a tábor helyszínére, mely a Dózsa György utca. 5. szám alatt lesz.

Tisztelettel:
Bóni Zoltán - szervező
 
oldal 1 / 29
Headline
  • Pause
  • Previous
  • Next
1/3
 

Névnap

Ma 2010. szeptember 4, szombat, Rozália napja van. Holnap Viktor és Lőrinc napja lesz.

Szavazás

Mi legyen az új köztéri park neve ?
 

Szóljon hozzá !

Ki olvas minket ?

Jelenleg 1 vendég olvas minket

Banner

Könyvtár nyitva tartás

Térképünk

Kattintson az interaktív változathoz !

Rendezvényeink

Címerünk

Harc hivatalos címere

Legutóbbi hírek

Legolvasottabb

Címünk

Harc Község Polgármesteri Hivatala

7172 Harc, Fő utca 59.
Tel.: (74) 437-030

Ügyfélfogadás :
Hétfő- Csütörtök : 8 - 16 - ig
Péntek : 8 - 14 - ig

A polgármester

Otthon : 7172 Harc, Jókai utca 14.
Tel.: (74) 437-147
Munkahely : 7172 Harc, Fő utca 59.
Tel.: (74) 437-030
Email : onkormanyzat@harc.t-online.hu
Mobil : 20/258-09-10
Polgármester fogadónapja minden hónap utolsó péntek 8-16 óráig